Ellentétben az eddig megszokott írásokkal, mostani cikkemben egy kedves ismerősöm munkásságának egyik ágát mutatom be. Bencsik Gergely, becenevén „Becse” számtalan zenei projektnek lett megálmodója és megvalósítója,  a Soulvoid is eme innovációk közé tartozik.

     Műfajában erősen elektronikus,  dubstep, chiptune és trash-electro irányultságú, nagy szerepet kap benne a kísérletezés, az önfeledt operálás különféle szokatlan hangi kombinációkkal. Zenéje cseppet sem mondható balladisztikusnak, inkább impulzív és lendületes, kitűnő példa erre a Mindwrack című zene, mely ugyan kórisztikusan indul, de hamarosan átcsap egy mindent elsöprő, orkán erejű kompozícióba. Nyugvópontok szinte alig, vagy egyáltalán nem is találhatók a zenében, ellenben a vége lírai módon csendesedik le, visszatalálva a dal elején érezhető harmóniához.

     A Let Me In szintén lágyabban indul, de ezt is kettévágja az erős ütemezettség, a hangképbe fonódó magas hangokkal körítve. Ezután a zene csendesebbre vált, majd erősödő fokozást érzünk, mely után visszatér a mélyhangdomináns csúcspont, aminek a második felében a dob tovább gyorsul, száguldásérzetet imitálva a hallgatóban. Ezután még folytatódik a felfokozottság, magas foszlányokkal. A dal vége felé szintén békés atmoszférát, lágy lecsengést tapasztalunk.

     A harmadik szám, melyet elemezni terveztem, a Cage című zene, itt egy, az előbbi muzsikákhoz képest megjegyezhetőbb dallammal operál az alkotó, emiatt ezt a muzsikát mondanám a legfogyaszthatóbbnak.  A melódia azonban nem végig ugyanaz, a későbbi részekben többféle, mindezidáig ismeretlen komponense is bekapcsolódik.

     A dal elindulása után egy érdekes kiállást hallhatunk, majd a zene hangmasszája érezhetően sűrűsödik, mígnem eljutunk egy kemény textúrájú partícióhoz, amit egy, a szólódallammal körített epizód követ. A durva színezet ezután visszatér, ezúttal még több komponenssel, létrehozva egy igazán gazdag hangi környezetet. Az ezt követő periódusokban a már előbb megismert két részlet váltja egymást különféle átszövésekkel és változatos részletezéssel.A dal vége felé halljuk a dobot kiszállni, a tényleges elvágás pedig váratlanul és hihetetlenül gyorsan szinte lecsap a hallgatóra, különös élményt és érzetet hagyva hátra.

     Összességében, a Soulvoid zenéje igazán páratlan és olykor „rebellis”,  a melódiák túlcsordulása helyett a száguldást helyezi a középpontba. Alább található a link, így a Kedves Olvasók is megismerhetik az alkotásokat, átélhetik impulzivitásukat.

https://soundcloud.com/soulvoidmusic

                Sokszor megbizonyosodhatunk róla, hogy közvetlen környezetünkben szinte mindenki rendelkezik véleménnyel a politikai szcénáról, és ez alól a művészek sem kivételek. Némelyek harsányan, némelyek csendben fejezik ki véleményüket, de számos esetben a komponista mélyen hallgat felfogásáról, félve attól, hogy tönkreteheti nagy gonddal felépített renoméját, és mondatai miatt hallgatósága elfordul tőle. Vajon megalapozott az aggodalma?

                A politika megosztó volta feszültségek okozója lehet a társadalomban. Az építő jellegű viták szükségességét senki nem vitatja, de egy-egy eszmecsere gyakran átcsaphat destruktív szócsatává, mely során a másik megalázása, véleményének eltiprása a cél. Természetesen senki nem vágyik ilyen jellegű meghurcoltatásra, főként egy neves személyiség, akinek életét ezrek kísérik figyelemmel, és mi tagadás, gyakran példaképként is tekint rájuk a publikum, így az illető nagy húzóereje lehet pozitív vagy negatív töltetű irányzatoknak, eszméknek.

                Bár a hallgatás olykor aranyat ér, mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz, akár művész, akár mást foglalkozást űző. A legkedvezőbb, ha ezt szalonképes és korán sem sértő módon teszi.  Megmutatkozhat ez egy dalban, vagy akármilyen művészi alkotásban, mely közli az alkotó gondolatait, érzéseit, ezzel hatva a hallgatóságra. Egy melódiára épített szöveg talán hosszabb ideig cseng a fülünkben, mint egy televízióban vagy rádióban hallott beszéd, így olykor nagyobb befolyást gyakorolhat véleményünkre. A nyilvánvaló utalások mellett rejtett üzenetek is megjelenhetnek a dalokban, melyet könnyen felfedhet az értő publikum, vagy maga az alkotó.

                A szóbeli nyilatkozatok terén olykor nem könnyű különbséget tenni magánemberként vagy művészként kimondott szavak között, hiszen a két személy egy és ugyanaz. Tehát ha valamely témában közleményünk nyilvánvalóan visszataszító , ennek ellenére ragaszkodunk hozzá és nem vizsgáljuk felül, rajongóink nagy része könnyen elköszönhet tőlünk, hiszen az általunk gyártott zenét személyünkhöz kötik, ezáltal kíváncsiságuk kiapadhat irányunkban.

                Véleményem szerint, az e téren történő állásfoglalás művészként tehát nem elítélendő, ha azt kellő önkritikával és szabatossággal tesszük.

      Az algoritmikus zene fogalma már korábban is megjelent  a zenei horizonton,  jelentése viszonylag egyszerűen megfogalmazható. Adott egy zenemű, melyet meghallgatva számos jellemzőjéről képet kaphatunk, legyen az a hangulat, a hangszerelés világa, a melódiák egymásutánisága, vagy éppen a szerkezet. Ilyenkor a zenében észrevehetőek bizonyos szabályszerűségek, egymásutániságok, kisebb vagy nagyobb komplexitásban és kötöttségben. Hogyan lehet jelen tehát a matematikai algoritmika a zenében?

     Az algoritmus egy megoldási forma egy felmerült problémára, mely kötött lépésekből áll. Ahhoz, hogy sorba rendezzük ezeket a lépéseket, ismernünk kell funkciójukat, jelentésüket, szerepüket az adott probléma megoldásában. Hétköznapi példával élve, az ételkészítésnek is vannak bizonyos lépései (összekeverés, fűszerezés), melyek betartásával elkészíthetjük az ételt.  Az algoritmusnak tehát minden esetben kimenetet kell produkálnia.

    A zenébe is könnyedén átültethetjük az algoritmikus struktúrát, ha mi magunk fogalmazunk meg szabályszerűségeket, és manuálisan, vagy számítógépes program segítségével életre hívjuk. Ezek a megkötések nagyon sokrétűek lehetnek, kezdve a hangmagasság által történő behatárolástól egész a hangszínig. Meghatározhatjuk tehát, hogy milyen lépés után milyen számú és karakterű folytatás következhet, és a cselekvések sorozatán át eljutunk a végkifejlethez, mely során hallható formát ölthet zeneművünk.

     Ha szabályaink sokrétűek, muzsikánk nem válik majd unalmassá és érdektelenné, hanem kötöttsége ellenére hallgatható darabot fog produkálni algoritmusunk. Az effajta zenekészítéshez elengedhetetlen az algoritmus és a végeredmény analizációja, mely során kiszűrhetők az irreleváns szabályszerűségek és végtermékek – hiszen megeshet, hogy míg maga a műveletünk hiba nélkül működik, a zenei eredmény több szempontból is támadható, legyen az esztétikai vagy struktúrabeli szempont.

     Összességében, algoritmusunk életre hívásához és kedvező működéséhez  fontos tényező a sokrétű tervezés és analizáció, a lépések kidolgozottsága, az összetevők jó minősége, ezáltal zenénk élvezhető lesz a publikum számára.

                Magunkba vetett hitünk megléte vagy hiánya az élet rengeteg területén befolyással van ránk. Kihat pályaválasztásunkra, a pályánkon elért eredményeinkre, és nem utolsó sorban döntéseinkre. Megalapozza életkörülményeinket, életstílusunkat, másokhoz való viszonyulásunkat. Az alábbiakban fény derül arra, hogy miképpen lehetnek sorsfordítóak az önmagunkhoz való hozzáállási módok.

                Az önbizalom mértéke számos tényezőtől függ, melyek rajtunk kívülállóak is lehetnek. Környezetünk, például munkahelyi és családi kör, nagyban hozzájárulhat magunkba vetett hitünk alakulásához, akár negatív, akár pozitív irányba. Jómagam olyan támogatóra leltem párom személyében, aki segítségemre van, és ha egy kissé elkedvetlenednék, biztatást kapok tőle. Az értékes kapcsolatok tehát kulcsfontosságúak életünkben, hogy jobb képet kapjunk saját természetünkről, önismeretünk pedig segíthet abban, hogy  rájöjjünk, melyik szintjén helyezkedünk el a magabiztosságnak. Fel kell tennünk tehát magunknak a kérdést: önbizalmunk egészséges mértékben van jelen az életünkben, vagy csak a morzsáiból próbálunk építkezni?

                Először is, tisztán kell látnunk a tényt, miszerint szükség van önbizalomra ahhoz, hogy olyan utakat merjünk bejárni, melyek segítik személyiségünk fejlődését és pályánk haladását. Magabiztosság kell olyan döntések meghozásához, amik talán kívülesnek mostani látószögünkön, de hosszabb távon új és tanulságos helyzeteket eredményeznek majd. Lehet ez egy munkahelyváltás vagy pályamódosítás, melyben a járt utat elhagyjuk a járatlanért, bízva saját képességeinkben és szorgalmunkban, melyek folytán alkalmasak lehetünk az elénktárt feladathoz.

                Ha bizalmunkat nem saját magunkba, hanem csak és kizárólag  külső tényezőkbe helyezzük - legyen az a szerencse vagy bármilyen megfoghatatlan tényező – elvész annak a lehetősége, hogy megismerjük saját erősségeinket és gyengeségeinket, tehát elvész a fejlődés lehetősége is.  A másokba vetett bizalom szintén fontos, de önmagunkban is hinnünk kell, hiszen a legtöbbet mi tehetjük saját boldogulásunkért.

                Viszont le kell szögezni azt is, hogy az egészséges önbizalom nem jelenthet  önteltséget, és az önkritika teljes elutasítását. A magabiztos ember képes felülvizsgálni saját magát, és változtatni kevésbé előnyös tulajdonságain, önmaga és környezete érdekében. Építkezik a visszajelzésekre önmagával és munkájával kapcsolatban, de kerüli a megalázkodást, helyette méltóságát megtartva átgondolja terveit.

                Következésképpen, a magabiztosság egy szükséges tényező, mely segítségével bátorságot meríthetünk terveink megvalósításához.

                Adrenaline című zeném a napokban került publikálásra, így ejtek pár szót megvalósításának hátteréről.  Körülbelül három hónapja született meg bennem a gondolat, hogy két nyugodtabb hangvételű zeném - egy népdalfeldolgozás és egy liquid dubstep - után alkossak egy igazán impulzív, energiával teli muzsikát, melynek eredménye az Adrenaline terveinek megfogalmazása lett.

                A strukturáltság során törekedtem arra, hogy zeném részletes és sokfelé ágazó legyen, így a végeredmény egy több mint hatperces mű lett, új és már régebbi, általam felfedezett hangeffektekkel és motívumokkal.  A dallamtalan effektek, melyeket használtam, már korábban elkészítésre kerültek, generáltan vagy felvett hangok tulajdonságinak megváltoztatásával.

                A dalt egyszerű szélhang nyitja meg, melyhez betársul kétféle zaj, és egy sípolósabb, recsegősebb szélhang is.  Az első dobütés után felcsendül a kísérőszólam, majd bekúszik a basszus is, kirobbantva az eddigi visszafogottságot. A következő részt méltán nevezhetjük versszaknak, melyben megjelenik a tulajdonképpeni szólóhangszer is, a hangulat pedig egészen az első refrén kezdetéig fokozódik. A refrén után egy kiugrás történik, majd ismét egy fokozást hallhatunk, és pár ütemen keresztül a zene ismét gátakat tépve szárnyal. Majd ezt követi egy lágy, kórusos-szeles partíció, ennek megszűntével kissé impulzívabb részt hallunk, mely után a jobbra-balra-középre tolódó fehérzaj nem hagyja pihenni a zenét. Ennek eltűnésével, és kissé talán dubstepesebb részt hallunk, aztán fokozódik a dinamika, egészen a végső refrénig, mely a szóló kiugrása után tart még pár ütemen keresztül, majd a muzsika lecsendesül és véget ér.

                Ha megfigyeljük a szerkezetet, láthatjuk, hogy a higgadt, csendes epizódok és a vad, tomboló részek ellentétpárját előszeretettel alkalmaztam, így a zene nem válik unalmassá. A szólók terén többféle hangszert is használtam, ki- és beszállnak a hangmasszába, csakúgy, mint a kíséretek terén a pizzicato szólam, ami az elején még nem része a darabnak.

                A keverés volt az, ami kihívást jelentett, hiszen tapasztalataim még nem túl sokrétűek vele kapcsolatban, de az elmúlt időszakban már sikerült több hangi tényezőt is figyelembe vennem, ami a fejlődés egyértelmű jelének tudható be. Remélem, hamarosan lesz idő és energiaforrásom elkészíteni az Adrenaline album második zenéjét, hogy aztán azon is gyakoroljam a keverés csínját-bínját.

                Ha tetszett a beszámolóm, és érdeklődést ébresztett benned zeném iránt, látogass el a következő linkre, ahol emellett még található pár hallgatnivaló:

https://soundcloud.com/stella-city

                A zenekari struktúrák sokféleképpen épülhetnek fel, függően a tagok számától, személyétől, szakmabeli tudásától. Gyakori eset, hogy a zenekar tagjai közül egy vagy két zenész aktívabb a többieknél, mind zeneírásban vagy betanulásban, mind a zenekari ügyek szervezésében. De miképpen válik valaki vezetővé?

                A vezetőség nem pusztán egy önmagunknak kijelölt státusz, hanem a többi zenekari tag tisztelete és megbecsülése élteti. Ezért nagyon fontos, hogy átlássuk a feladat felelősségét és sokrétűségét. Ebben a szerepben ugyanis több tényezőt kell figyelemmel kísérnünk és döntenünk felőle, így összességében több munkát kell végeznünk, mint a zenekar többi tagjának, ha meg szeretnénk őrizni projektünk fejlődő tendenciáját és társaink megbecsülését.

                A munkakedv megléte tehát egy nagyon fontos tényezője a haladásnak, de ez nem jelenti azt, hogy a vezetőnek kell minden feladatot ellátnia, hiszen az ember energiái és időforrásai valamilyen szinten végesek (a hatékony időfelhasználásról egy következő cikkemben bővebben említést teszek).  Elengedhetetlen, hogy a zenekar minden tagjában meglegyen az akarat a felfelé törekvéshez, és ezt a szándékot tettekkel is alátámassza, enélkül az aktívabb tag vagy tagok elveszthetik lelkesedésüket. Ennek áthidalására ésszerű már az elején tisztázni, hogy a vezető dolgozik ugyan a legtöbbet, de a többieknek is ki kell venniük a részüket az építő munkából.

                Fontos eleme a vezetői szerepnek a kommunikáció megléte és fejlesztése. Mindannyian különbözőek vagyunk emberként és zenészként is, ezért könnyen megeshet, hogy elgondolásaink nem egyeznek teljes mértékben. A vezetőnek tudnia kell társai terveiről, motivációiról, és nagy vonalakban ismernie kell személyiségüket is, hogy ezeket összehangolva gyümölcsöző munka alakuljon ki. Ezek hiányában ugyanis nem várt, erős konfliktusok alakulhatnak ki, ami megingathatja az összetartást.

                Ugyancsak elmaradhatatlan tényező az alázat, melyről a kritika szerepéről szóló cikkemben már szó esett, de nem lehet elégszer hangsúlyozni fontosságát.  A vezető is ugyanúgy követhet el hibákat, mint bármelyik tagja az adott csapatnak, hiszen bármennyire is igyekszünk  a lehető legjobban alakítani dolgainkat, időnként előfordul, hogy tévedünk. Ilyenkor nagyon fontos ezt belátni és levonni a konzekvenciát ahelyett, hogy nyilvánvaló tévedésünket továbbra is jó döntésnek tüntetjük fel.

                Viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy a határozottság elengedhetetlen ehhez a feladathoz, tehát akármennyire is lelkesek vagyunk, enélkül nehéz lesz megtartani szerepünket. Előfordulhat ugyanis olyan eset, hogy a zenekar egy másik tagja venné a kezébe a vezetői teendőket, azonban nagyon ritka, hogy két ilyen habitusú zenész megférne egy zenekaron belül. Így a legjobb határozottan elébe menni a helyzetnek és tisztázni kell az erőviszonyokat. Különösen igaz ez akkor, ha egy tag elhanyagolja zenekari teendőit, nem vesz részt a próbákon illetve nem gyakorol, és többszöri felszólításra sem akar, vagy tud változtatni a helyzeten. A hanyagság mögött állhat az idő hiánya (például bizonyos munkahelyek okán), vagy egyszerűen egyéni nemtörődömség. Itt szükség van a helyzet egyértelmű tisztázására, és a vezető az, akinek erről elsőként kell gondoskodnia. 

                 Összességében, a vezetői feladat ellátásához elengedhetetlen az ambíció, a határozottság, a kommunikációkészség, és az alázatosság, ezek meglétével nemcsak az illető személyisége, hanem a zenekar is fejlődőképes lesz.

      A zene készítésében, kitalálásában számos tényező befolyásolhat minket. Aktuális hangulatunk, kifejezésre váró gondolataink,  előre elkészített terveink mind-mind iránymutatóak a komponálásnál. Az inspiráció megléte – akár belső, akár külső – hatalmas lendületet ad munkánk folytatásához. De mik lehetnek ezek az inspirációk?

      A külső ihletforrások tárháza kimeríthetetlen:  lehetnek ezek történések, valamint hangi  és képi hatások a mindennapokból, de gyakorta megesik, hogy egy másik zenemű adja az ösztönzőerőt. Egy korábbi cikkemben már említést tettem arról a jelenségről, hogy egy kész zenét hallgatva is megfogalmazódhatnak melódiák a komponista fejében, először akár improvizatív módon is, melyeket aztán kiegészítve saját művet alkot. Jómagam is sokszor találtam magam ebben a helyzetben, és hálás voltam a zeneszerzőnek az általa ajándékozott  inspirációért.  

      Képi – hangi elemekből tehát nemcsak a mindennapokban táplálkozhatunk, hiszen ha ellátogatunk egy koncertre, vagy megtekintünk egy kiállítást, a művészeti alkotások hangulata remek táptalajt ad készülő zenénknek. Fontos tudni ugyanakkor, hogy számunkra mik az inspiráló tényezők, és tudatosan keresni őket. Engem például rendkívüli módon fel tud tölteni egy nap, vagy akár pár óra a természetben, a forrás csobogása, a madárcsicsergés és a fák susogása mindig nyugalommal tölt el. De ihletadó lehet egy kávé a teraszon, vagy egy pohár minőségi bor is.

      Összességében, bármi lehet inspiráló, ami feltölt minket energiával és ötleteket nyerünk általa, tehát kedvező megismerni minél több ösztönző tényezőt, hogy munkásságunkat még gyümölcsözőbbé tegyük.

                A kritika, mint természetes megnyilvánulás, mindig is kísérője volt és lesz a különféle művészeti megnyilvánulásoknak, hiszen véleményt formálunk a látott vagy hallott alkotásról, melyeket bizonyos helyzetekben meg is osztunk vagy a művésszel, vagy egy adott célközönséggel. De hogyan kezeljük a saját művünkre kapott kritikát?

                Egy kritika lehet pozitív és elismerő, mely kiemeli alkotásunk előnyös tulajdonságait, de művészeti pályafutásunk során gyakran találkozunk negatív kritikával is, melyben a kritizáló megfogalmazza, szerinte mik a mű előnytelen vonásai, és min lenne célszerű változtatni. Valljuk be, egy dícsérő véleményt gyakran könnyebb elfogadnunk és megemésztenünk, mint egy borúlátó vagy elutasító kritikát. Viszont ha az utóbbit ösztönösen hárítjuk magunktól, és érzelmi szinten reagálunk rá, képtelenek leszünk megragadni az értékes információkat, melyek segítenék fejlődésünket.

                A helyes hozzáállás tehát, hogy tekintsünk objektíven a kritikára, és a negatív kritikát se fogjuk fel személyünk elleni támadásnak. Gyakorta megesik azonban, hogy a véleményező igen gyéren fogalmazza meg aggályait, olykor durván és faragatlanul, ilyenkor nehéz bármilyen konzekvenciát levonni a mondandóból. Szerencsére azonban több az olyan kritizáló, akiknek a véleményén talán érdemes elgondolkodni. Ez nem azt jelenti, hogy a véleményezőnek feltétlenül igaza van, hanem azt, hogy esetlegesen igaza van. Tehát a kritikát is érdemes megkritizálni magunkban, mielőtt egyetértenénk vele.

                A kritika meghallgatásához és megértéséhez elengedhetetlen a munkánkhoz való alázat megléte. Ez semmi esetre sem egyenlő a megalázkodással. Ha alázatosan viszonyulunk munkánkhoz, akkor félre tudjuk tenni azokat az elgondolásokat, melyek nekünk ugyan szimpatikusak, de nyilvánvalóan gátolják előremenetelünket. Ilyenkor gyakran át kell lépnünk saját kényelmi határainkat, hogy számunkra új megoldásokat építhessünk be munkarendünkbe.

                A kritika tehát megbecsülendő, mert a visszajelzések alapján hatékonyabban tudjuk építeni pályánkat, és mi magunk is épülünk általa.