Nőként a zeneiparban jelen lenni  és tevékenykedni igazi kiváltság, és egyben kihívás is. Többek között ez inspirált arra, hogy a zene és a hang területét hivatásomnak tekintsem. Mint már megemlítettem Elhivatottság című írásomban, gyermekkorom óta foglalkozom zenével, és ez adta a második legnagyobb ösztönzőerőt.

     Tapasztalataim szerint semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem ért női mivoltom miatt, élményeim inkább pozitívak, semmint negatívak. Úgy vettem észre, hogy sokan csodálattal adóztak pályaválasztásom előtt, és sok bíztatást kaptam zenei tanulmányaimmal kapcsolatban. De gyakorta felmerültek a kötelező klisék, hogy nem problémás-e ellenkező neműekkel együtt tevékenykedni egyetlen nőként a csapatban. Előfordulhat, hogy valakinek ez gondot vagy terhet jelent, feszülten érzi magát, és képtelen a kibontakozásra, ami bizonyos szemszögből érthető. Jómagam is örülnék azonos nemű társaságnak a tagozaton, hiszen az elektronikus zenei médiaművész szakon – ahol természetesen hangprogramozást, és hasonló matematikai megoldásokat ismerünk meg- nem a női részvétel a domináns. 

     Ugyanez elmondható még a technikához és a természettudományokhoz kapcsolódó életpályák területén, mert általánosságban itt is elenyésző a nők és lányok száma. Véleményem szerint kiemelkedően fontos lenne, ha gyermekként sem a beskatulyázás fájdalmas mivoltát, hanem a lehetőségek széles tárházát ismerhetnénk meg, ezáltal kedvezőbb hivatást választva. Engem például már gyermekként is nagyon érdekeltek a különféle szerelői tevékenységek, édesapám rejtélyes szerszámos dobozkája állandó célpontja volt érdeklődésemnek, és különösen lelkessé tett, amikor hangot tudtam kelteni vagy előcsalni az általam talált eszközök segítségével.

     Végszó gyanánt, elégedett vagyok pályaválasztásommal és remélem, hogy több nőnek és lánynak is alkalma nyílik kipróbálni magát ezeken a területeken, hiszen a helytállás döntés és elhivatottság kérdése.